Kötelező az Into Your World -et hallgatni!!!xD^^

15. fejezet

>> 3 év elteltével... <<


- Hát ez tényleg nem semmi. Vágod? Azt mondta, hogy szakít, mert nincs ideje a nőkre. Fel tudod te ezt fogni? - csapdosta a kávézó asztalt JiEun, miközben kiültünk, hogy elnyaljunk egy fagyit. Szép napos, meleg idő volt, nekünk meg szabadságot adtak a munkahelyen. Mivel az idollá válás útját feladtuk mindketten, elmentünk idegenvezetőnek. Az utóbbi három évben csak tanultam és utazgattam, JiEunnal együtt.
- Figyelj! Nem megmondtam, hogy ez lesz? Már csak ránézésre is... egyáltalán nem olyannak tűnik, mint aki hosszú távra tervez. - mondtam tudálékosan.
- De basszus! Most már férjhez akarok menni. - duzzogott. - Huszonnégy vagyok...itt az ideje.
- Hajrá! - nyaltam a fagyim. - Szólj, ha meg van az áldozat. - cukkoltam, mire elkezdett csiklandozni.
- Ya! - visítottam. - Neee!
- Az Exo-s fiúk egy nagy koncertet szerveznek, ezen a héten az arénában. - hallatszott a TV-ből. Erre mind a ketten elhallgattunk, és a nagy képernyőt kezdtük el nézni, ami a kávézó falára volt kitéve.
Amint megláttam őket, különösképpen BaekHyun-t, a szorítás a szívemben és a torkomban ismét elkezdett fájni. Bármikor csak megláttam a képernyőn, mindig sírhatnékom lesz.
- Na mi van, még mindig? - fordult felém Ji Eun.
- Viccelsz? - horkantam fel, tetetvén hogy nincs semmi bajom. - Nem érdekel. - vontam meg a vállam. - Nem fogok rá várni örökké. - hazudtam. Jujj de nagyot hazudtam!
Azóta is arra várok, hogy mikor hív fel, vagy látogat meg. De azóta nem keresett. Csalódottan nyaltam ismét egyet, majd egy frappáns ötlet merült fel az fejemben. Mi lenne, ha elmennék a koncertre? Végül is sokan lesznek, biztos nem szúr ki, én viszont láthatom élőben, ismét. Lehet, hogy fájni fog, de muszáj. Három év elteltével sem apadt az iránta érzett szerelmem. Nem tudtam elfelejteni, pedig annyi sráccal találkoztam.
- Hahó! Megyünk? - intett a szemem előtt JiEun.
- Ja, persze. Mehetünk. - pattantam fel.

- Biztos jó ötlet ez? - kérdezte anyám, mikor már indulni készültem az Exo koncertre. Idő közben elmondtam neki mindent, mivel az ő viselkedése is megjavult, már nem volt olyan felelőtlen, bár még mindig nem állapodott meg. Az biztos, hogy nem akarom az ő példáját követni. Tizenkilenc évesen megszülni engem, majd apa nélkül nevelni fel. Csodálkozom, hogy nem kallódtam el.
- Nem tudom. De nincs mit vesztenem. - mondtam. Ez igaz volt. Amit lehetett, azt már elvesztettem három éve.
- Legyen ahogy akarod, itt a jegy. De... - húzta vissza a kezét. - Vigyázz, nehogy észre vegyen, különben fájni fog. Neked. Érted?
- Értem. Na megyek, majd jövök ha vége van. - azzal fogtam a farmerdzsekimet, felhúztam a virágos-mintás ruhámra és kiléptem az ajtón.
- Minden rendben lesz. - mondtam magamnak.

Végre bejutottam a csarnokba. Iszonyatosan elkéstem, jöttem rá. Már körülbelül a koncert háromnegyede lement, de a városban akkora dugó volt, hogy képtelenség volt közlekedni. Minden pénteken ez van.
Mikor beléptem a koncert helyszínére, épp a MAMA ment. Imádtam ezt a számot, nagyon tetszett. De amit a legjobban szerettem...
S akkor megszólalt. Az Into Your World, megszólalt Ő. Baekhyun énekelt. Úgy, mint amikor még együtt voltunk, olyan beleéléssel, gyönyörű hangja betöltötte a termet.
- Közelebb kell mennem, látni akarok! - tolakodtam, és végül sikerült is megpillantanom a színpadot.
- Bocsánat. - furakodtam még előrébb, majdnem a színpad mellett voltam. Onnan néztem.
Mindenki csápolt, ide-oda hajlongott, csak én néztem ott, lefagyva.
- Még mindig ugyanolyan. - szipogtam. Talán még sem volt jó ötlet eljönni. - gondoltam.

{Into Your World utolsó versszaka}:
"Yeongwonhan sarmeul irheotdaedo haengbokhan iyu
Naui yeongwon ijen geudaeinikka eternally love


Neoui sesangeuro yeorin barameul tago
Ne gyeoteuro eodieseo wannyago
Haemarkge mutneun nege bimirira malhaesseo
Manyang idaero hamkke georeumyeon
Eodideun cheongugilteni"

Miért érzem azt, hogy ide néz? - ijedtem meg. BaekHyun szemei megtalálták az enyémet. Először fel sem fogtam, majd mikor már lassan vége lett a dalnak, és a kedvenc részem lement, BaekHyun még akkor is oda nézett. Engem nézett! - jöttem rá döbbenten.
Szemei meglepettséget és zavart tükröztek, majdnem a dalszöveget is elfelejtette.
Valami okból kifolyólag elfordultam, majd úgy döntöttem, inkább elmegyek. Ebből elég. Sok volt. Nagyon sok volt belőle. Ennyi idő után ismét megrohamoztak az érzések, olyan erővel dőltek rám az emlékek, hogy egyszerűen elvesztem a súlyuk alatt. Nehéz volt.

El kell tűnnöm, mielőtt vége lesz a koncertnek! Az aréna melletti színes, szép kert felé vettem az irányt, de hogy minek azt nem tudtam megmondani. Azt se figyeltem, hogy merre megyek, csak mentem, majd megtorpantam és sírni kezdtem. Már megint.
- A francba ezekbe a hülye könnyekbe! - mérgelődtem félhangosan.
- Na Ra...
Megfagyott bennem a vér. BaekHyun szólított a nevemen. Ott állt tíz méterre tőlem, de a szél felerősítette gyengéd, simogató hangját. Felé fordultam, lassan.
Lihegve állt, izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán és engem nézett. Talán durva lenne, ha azt mondanám, hogy tíz percig így bámultuk egymást, de lehet még sem túloznék. Majd egyszer csak elindult felém, ahogy közeledett, minden egyes lépésével, tőrdöfés érte a szívemet. Minden egyes lépés után úgy éreztem, hogy összeesem és a zokogás egyre csak ki akart törni belőlem. Végül, amikor már csak fél méter választott el minket egymástól, megállt.
Tekintete átjárta az arcomat, centiről-centire. Én ugyanezt tettem az övével. Még most is helyes volt, bár férfiasabb lett. Csillogó szemei megteltek könnyel, mialatt nézett. Már némán sírtam, mikor felemelte kezeit és az arcomhoz érintette tenyereit.
- Na Ra... - lehelte. Érintése és bőrének melege átjárta az egész testemet, ilyen hatással volt rám, még három év után is.
- Na Ra - ismételte a nevem, majd kicsordult egy könnycsepp, ami a kezemre hullott. Hiába próbáltam én is visszatartani a sírást, egyszerűen kikívánkozott. Boldog voltam! Boldog, hogy ismét itt van mellettem és hozzám ér.
Mosolyogva magához húzott és megölelt, s akkor már kiengedhettem magamból. Mindent. Minden érzést, és csak azt akartam, hogy öleljen és soha ne engedjen el.
- Hiányoztál. - súgta a nyakamba. Olyan szorosan húztam magamhoz, ahogy csak bírtam. Nem érdekelt, hogy Ő is majd össze roppant.
- Szeretlek. - csúszott ki a számon. Ekkor elengedett. Látván könnyes, ijedt arckifejezésemet - hogy esetleg ő nem viszonozza az érzéseimet- letörölte nedves arcomat, majd édesen elmosolyodott.
- Mindig is szerettelek. Egy pillanat sem telt el, hogy ne gondoltam volna rád. Három éven keresztül ...csak téged akartalak, és most is. - ölelt meg ismét.
Levegőt venni is elfelejtettem. Hát szeret!!!! Tényleg szeret, még mindig!!! - tátottam el a szám, majd ráugrottam a vállára nevetve.
- Nagyon nagyon nagyon szeretlek! - pusziltam meg az arcát, mire elkacagta magát.
- Nagyon nagyon nagyon szeretlek, én is! - majd megcsókolt. Olyan szenvedélyesen és mohón, hogy azt hittem a talaj kicsúszik a lábam alól, bár...az sem lett volna baj, hiszen itt van Ő, aki bármikor elkap, ha szükséges.
- Lenne egy kérdésem... - tartott egy kis szünetet. - Félek a választól, de...muszáj... - mosolygott.
- Kérdezd! - vágtam rá.
- Nem szeretnél hozzám jönni? - jól hallottam volna? - Mármint feleségül... - pontosított.
Álmodom?????? A Mennyben vagyok??? Ez...ez most komolyan velem történik?
- I-g-e-n... - dadogtam, teljesen magamon kívül voltam. - Mármint...Dehogy nem akarok!!! - ugrottam rá ismét, majd mind a ketten hangos kacagásban törtünk ki, könnyek és csókok között.



{FIGYELEM, aki olvassa a törim.:D Úgy döntöttem, hogy lesz néhány Special (rövidke) rész is, szóval ne menjetek sehova.:D:P}