Special 3

Special 3

Már egy hete voltunk a nászutunkon, Rómában. Holnap délután úgy döntöttünk, hogy haza kéne menni, hiszen BaekHyun-t is várj a munka, még az is csoda volt, hogy egy hétre elengedte az SM Entertainment.
- Akkor megyünk teniszezni? - ölelt át hátulról, majd nyomott egy puszit az arcomra.
- Igen, mindjárt csak felöltözöm.
Mikor a tükör elé álltam, észrevettem hogy valami megváltozott. Azt a rohadt életbe, így meghíztam? - tátottam el a szám. - Puffadt vagyok, mint egy víziló.
Nem törődtem tovább vele, gyorsan felöltöztem és leszaladtam a lépcsőn.
A tenisz pályáig, kézen fogva sétáltunk el, közben nagyokat nevettünk és csókolóztunk. Hihetetlenül boldog voltam. BaekHyun mellett az életem...hogy is mondjam... egyáltalán nem volt unalmas. Folyton viccelődött, mindig azt akarta, hogy nevessek rajta.
- Jól vagy? - nézett le rám, mikor megálltunk játék előtt ölelkezni egyet. - Olyan sápadt vagy... - simogatta meg az arcom.
- Nem vagyok túl jól. Hányingerem van. De játszunk ...hátha elmúlik. - pacskoltam meg a fenekét, majd elindultam a pályára.

Egy órán keresztül játszottunk, de a végére már az ütőt sem bírtam felemelni. Annyira elkapott a hányinger, hogy ledobtam az ütőt és elindultam az épület felé, BaekHyun meg kiabálva futott utánam.
Mikor sikerült bejutnom a női mosdóba, rögtön megcéloztam az egyik wc-t. Baekie nem zavartatta magát, egészen a fülkéig követett.
- Édesem....beteg vagy? Mi a baj? - aggodalmaskodott. Én intettem neki, hogy menjen el, nem kell ezt végignéznie, de ő benn maradt és simogatni kezdte a hátamat.
- Miben segíthetek...? - nyomott egy puszit a hátamra.
- Semmi...biztos gyomorrontás... - ingattam a fejem. - Nyugi.
- Ha befejezted hazaviszlek...
- Tudod mit...aztán gerincsérved lesz. Megyek én magamtól. - álltam fel, majd lehúztam a wc-t.
- Biztos, hogy minden rendben? - torpant meg hazasétálás közben.
- Nyugalom. Nincs semmi bajom, csak egyszerű gyomorrontás. - válaszoltam halványan.
- Ha rosszabb lesz...azonnal szólj. Holnap reggel indulunk haza. - karolta át a derekamat.

Mikor hazaértünk, BaekHyun lefektetett a kanapéra és rögtön hívni kezdte Kris-t.
- Miért őt hívod? - kérdeztem. - Ott vannak a szüleid... - akadékoskodtam, de tudtam hogy az EXO-s tagok a testvérének számítanak, és minden helyzetben számíthatott rájuk. Kris pedig sokat tud, gondolom ezért hívta őt fel.
- Helló, Kris hyung! Lenne egy kérdésem....de még mindig itt vagyunk, holnap reggel indulunk. Na Ra nincs jól.... - közben elvonult egy másik szobába, hogy ne halljam.
- Miért mész el? - kiabáltam. - Ne beszélj ki!

Aztán visszajött. Arcán vegyes érzelmek tükröződtek, még a telefont is elejtette egyszer, de gyorsan fel is kapta. Ijedt volt, mégis félig mosolygott, a lényeg hogy teljesen zavaros volt.
- Mi van? - kérdeztem félve.
- Na Ra...mi van, ha... - térdelt le elém. - Nem lehet, hogy... - szemei a hasamat fürkészték...
- Igen, egy kicsit meghíztam, de biztos a jóltartás végett... - hadartam, de mikor leesett, hogy nem is erre érti... - Micsoda????? - kaptam a hasamhoz. - Gondolod, hogy...
- Kris és én erre a következtetésre jutottunk. Mi más lehet...? - tette rá tenyerét a hasamra.
- Sajnálom. - könnyeztem. Nem tudtam pontosan, hogy miért kértem elnézést, talán csak nem akartam ezzel tönkretenni az életét.
- Mit sajnálsz, édesem...? - az ő szemei is megteltek könnyel. - Azt hiszed, hogy nem örülök annak, hogy apa leszek? - csókolt meg hevesen.
- Bár nem terveztem ilyen hamar, de nem számít...boldog vagyok. - ölelt meg. Éreztem könnyes arcát a vállamon, és én is elkezdtem sírni. Olyan örömkönnyek voltak ezek, amik egy életben csak nagyon kevésszer fakadnak.
- Szeretlek. - búgtam a nyakába.
- Én még annál is jobban.