12. fejezet


A nagy tömeg miatt nem tudtam odaférni BaekHyunhoz.
Az se biztos, hogy Ő miatta van itt ez a sok ember. - gondoltam, de amint megláttam, hogy a sálját, ami eddig az én arcomat takarta, most az övét fedi és kétségbeesetten próbál kitörni a tömegből, sikertelenül.
- Kérem, engedjenek! - könyörgött. Ez borzalmas... - figyeltem az eseményeket. Tényleg ez az ára, a hírességnek? Eddig azt gondoltam, hogy valahogy meg lehet vele küzdeni, de most hogy itt látok magam előtt egy ilyet, ráadásul azzal történik ez, akit mindennél jobban szeretek...
- Engedjenek! Arrébb! - löktem félre az embereket. Meg kell mentenem! - Baekie! - ragadtam meg a kezét, mire ő megijedt. - Nyugi, én vagyok! - húztam lejjebb a kapucnimat.
- Ah, hála az égnek! - szorított rá a kezemre, majd elővette a gorombábbik énjét és velem együtt áttarolt a tömegen.
A sajtó és a rajongók viszont követtek minket. Egyszerűen nem tudtunk elmenekülni.
- Na Ra! Várj! - torpant meg BaekHyun.
- Normális vagy? Dehogy várok! - húztam tovább. Abban a pillanatban viszont én is megálltam. Ugyanis egy tojást kaptam a fejemre. Az arcomra!
- Jézus! - mondta BaekHyun, majd a következő tojászuhatagot kivédte előlem azzal, hogy átölelt.
- Bocsáss meg! - kiabálta.
- Emberek! Kérem menjenek el! - sietett oda az EXO menedzsere és még pár őr. Elkéstek! - gondoltam.
- Kérem, menjenek hátrébb! - lökdösték arrébb az őrök az embereket. Végül nagy nehezen sikerült kijutnunk a tömegből, és egyenesen egy autóba szálltunk.
- Meggondoltam magam. Nem akarok híres lenni! - és ezt komolyan is gondoltam.
- Minden rendben? - törölte le az arcomról a tojást BaekHyun. Arca nagyon aggódó volt.
- Persze. - hazudtam.

Fáradtan hazasétáltam. Már este tizenegy volt, mire végre elértem a házunk kapuját. Az agyam tompa volt, még a kulcslyukba se találtam bele elsőre.
- Itthon vagyok. - mondtam, bár nem érdekelt, hogy anyám meghallotta-e.
- Az jó, én most megyek el. - kapta fel a kabátját.
- Hova?
- Majd később elmondom. Későn jövök. - vigyorgott, mint a tejbetök. Na...! Biztos valami pasi van az ügyben.
- Oké. - fintorogtam, majd elővettem a tejet a hűtőből és leültem a konyhaszékre. Olyan lassan iszogattam, hogy nyugodtan lehetett volna mondani rám, hogy elaludt a tej a számban.
A csengő hallatán annyira megijedtem, hogy véletlen kiköptem a tejet.
- Pillanat. - kiabáltam ki. Gyorsan letöröltem a tejet az asztalról, majd a bejárati ajtó felé futottam. - Megyek már! - annak a valakinek nagyon sürgős lehetett. Biztos anyám hagyott itt valamit...
Mikor kinyitottam az ajtót, BaekHyun úgy rontott rám, hogy még pislogni sem volt időm.
- Ba...hy.... - nyögtem a csókjától, olyan kemény volt, és követelőző. Nem értettem, hogy mi van vele. Aztán mikor egy kicsit jobban megnéztem, észrevettem, hogy könnyezik. - Mi....a...baj?
De nem hagyta abba a csókot, sőt, kezeivel átölelte a derekamat és szorosan magához húzott. Úgy döntöttem, hagyom hogy kitombolja magát, nyílván valóan őt is megviselte a mai incidens. Én is átkaroltam a nyakát, majd ugyanolyan hevesen visszacsókoltam.
Több sem kellett neki, egyenesen a konyha felé kezdett el vezetni, s közben levette a dzsekijét és az én pólómat is. Hagytam.
- Szeretlek...- csókolta a nyakamat is. Szinte falta a bőrömet, úgy éreztem hogy már ettől elélvezek. Tudtam ugyan, hogy a düh és a szomorúság vezérli, mégis örültem, hogy hozzám fut a bajai elől.
- Én is. - leheltem, majd ismét a száját kezdtem el keresni. Nyelve olyan követelőző volt, hogy alig bírtam tartani a tempót vele. Egyszer csak megfogta a fenekemet és a derekára emelt, majd a konyhapult felé vitt és oda letett. Pont annyira magasodtam fölé, amennyire kellett.
- Elmondod, hogy mi a baj? - fogtam a két tenyerem közé szép arcát. Olyan szomorú volt a tekintete.
- Nem akarom. Még nem. - válaszolta, majd ismét rám vetette magát. Ezúttal tényleg nem faggattam tovább. Hagytam, hogy kicsatolja a melltartómat, én pedig az ő nadrágját. Abban a pillanatban el is felejtettem a gondjainkat. Elvette az eszemet a bőre melege és vad csókjai. BaekHyun ezúttal nem kért engedélyt, nem figyelmeztetett, hogy egy állat módjára fog viselkedni. Ez anélkül is lejött. Úgy gondoltam, hogy partnere leszek ebben és megpróbálom teljesen elűzni a fejéből a problémákat.
A lábaimat összefontam a fenekén, így még közelebb került hozzám, közben pedig a hajába túrtam és a füleit kezdtem el harapdálni.
- Ah....Na Ra... - nyögte a nevemet élvezettel teli hangon. Majd az ajkait kezdtem el cincálni. Látszólag nagyon tetszett neki, hisz egyre türelmetlenebb lett.
- Nem bírom tovább... - mondta, majd megéreztem az erős szorítást az ágyékomnál. Rögtön mozogni kezdett, amitől csak még jobban éreztem a késztetést, hogy harapdáljam és karmolásszam.
- Ah, még! - gyorsított, majd keményen megcsókolt.
Addig csináltuk, míg a végén teljesen belefájdult mindenem. Nem egy menet volt, nem is kettő. Több annál. De a végére már tényleg annyira kimerültem, hogy csak ahhoz volt erőm, hogy BaekHyun vállára dőljek és azt pihegjem, hogy feküdjön le mellém, és hogy vigyen be a szobámba.
Ő teljesítette a kérésemet, finomat visszaöltöztetett, legalábbis a bugyimat azt visszahúzta, majd mint egy kisgyereket, akit az anyja visz, beszállított a szobámba, kulcsra zárta az ajtót, és gyengéden lefektetett az ágyra.
- Ne menj el! - nyúltam felé.
- Csak megkerülöm az ágyat. - mosolygott. Utána megéreztem az ágy süppedését magam mellett és máris hozzá bújtam. Szorosan.
- Mi a baj? - ölelt át.
- Ezt én kérdezhetném tőled. - arcomat a mellkasához nyomtam és beszívtam finom illatát.
- Nagyon bánt, hogy ma miattam bántottak téged. - vallotta be. - Tudod milyen sokkhatásként ért az a tojás?
- Engem is. De elviselem. Miattad mindent.
- Nem fogom hagyni legközelebb idáig fajulni a dolgokat. Meg foglak védeni bármi áron. Tudom, hogy ezt már mondtam, de...Na Ra... - emelte fel a fejemet az államnál fogva. - Mindennél többet jelentesz nekem és esküszöm, hogy bármit elkövetek annak érdekében, hogy biztonságban legyél. - szemei csillogtak, arca szomorú volt. Mi akar ez lenni? - töprengtem.