4. fejezet

4. fejezet



- Rendben, megkapod a munkát. De... - mondta az alelnök. - Előbb ezt alá kell írnod. - nyújtott oda egy szerződést. - Ott vannak a legfontosabb feltételek, ha azoknak valamelyik pontját megszeged mehetsz amerre látsz, világos?
Huh, ezt aztán igazán nyersen fogalmazta meg. Gyorsan aláírtam a lapot, majd megköszöntem és kimentem az irodából. BaekHyunnak közben el kellett menni fotózásra, úgyhogy egyedül kellett eltalálnom a kijárathoz, de útközben összefutottam Chennel.
- Szia! Te nem fotózáson vagy? - kérdeztem.
- Most BaekHyun köre van. - mosolygott szélesen. - Jöttem kivezetni téged.
- Oh, köszi.
Olyan lassú léptekkel haladtunk, hogy azt hittem sosem érünk ki, de Chen-nel nagyon jól elbeszélgettem közben.
- Na én most megyek, majd találkozunk. - hajoltam meg.
- Remélem. - mondta huncutul, majd intett és visszament.

Este, fürdés után vettem csak észre, hogy hat nem fogadott hívásom van, és mind BaekHyun-tól. Vajon mit akarhat? - izgultam, majd megnyomtam a hívás-gombot.
- Halló, SM Entertainment takarítójával beszélek, Kim Na Ra-val? - szólt bele kuncogva.
- Hát....végülis ennél megalázóbb kifejezést nem is találhattál volna... - hurrogtam le, de örültem, hogy hallhattam a hangját.
- Ya! SM!! Hahó! Na de komolyra fordítva a szót...hol laksz?
- Tessék? - hőköltem hátra ültömben. - Miért kérded?
- Oda megyek! - mondta egyszerűen.
- Dehogy jössz! Mi van ha meglátnak?! Még egy napot sem voltam dolgozni, nem akarom már most kirúgatni magam. Felejtsd el, hol találkozzunk?
- Negyed óra múlva a szökőkútnál, oké? - meg sem várta a válaszomat, már le is tette.
- Hát ennek meg mi baja? - kérdeztem magamtól.

- Na végre! - bujdosott BaekHyun a kapucnija alatt. Sötétfarmer csőnadrágot és fehér pulcsit viselt, annyira menőn és lazán nézett ki benne, hogy nem is bírtam róla levenni a szemem egy ideig, és ez sajnos szemet is szúrt neki.
- Mi van? - vont kérdőre gyanakodva.
- Semmi. - ráztam a fejem, de közben éreztem hogy elvörösödöm.
Hozzá képest én teljesen átlagosan néztem ki, nem is értem, hogy miért foglalkozik velem ennyit. Rengeteg csinos lány rohangál a városban, sőt az SM Entertainment-nél is, miért pont én kellek neki? - morfondíroztam.
- Min gondolkodsz?
- Mi? Öh...ja semmin. - Vajon lehetek még ennél vörösebb?
BaekHyun lassan végigsimított a kezemen, majd feltolt a szökőkút lépcsőjére, ő pedig lenn maradt. Így álltunk néhány percig és csak néztük egymást, én lefelé, ő felfelé.
Hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam két oldalt a fejét, és arcát magamhoz húztam, majd finom csókot nyomtam a szájára.
Jézus, megőrültem??? Biztosan nem vagyok magamnál, hiszen én sosem voltam ilyen bátor!!! Sosem kezdeményeztem! Mégis ...most mi lelt, hogy képes voltam megcsókolni? Talán azért, mert olyan ellenállhatatlanul szexi és édes, hogy ez a kombináció veszélyes a számomra!?
Mikor észbe kaptam, gyorsan elhúzódtam, szemeimre döbbenet ült ki, de ahogy láttam, nem csak az enyémekre. BaekHyun ott állt lecövekelve, mint akit megfagyasztottak. Mivel semmi reakciót nem mutatott, sunyin meghajolva bocsánatot kértem és zavaromban futni akartam, de alig mentem két métert, BaekHyun megragadta a kezem és úgy magához rántott, hogy az már fájt. De nem érdekelt, mert a következő pillanatban ismét megcsókoltuk egymást. Ezúttal ő volt a mohóbb. Soha életemben nem éreztem még ilyesmit. Finom, puha, szája, ami ugyan nem volt olyan vastag de még így is csodálatos volt érezni az enyémen. Lassan elengedett, majd mélyen a szemembe nézett, amitől a térdem is megrogyott.
- Erre inni kell! - vigyorgott, közben az arcomat fürkészte. Szemei csillogtak, olyan gyönyörű volt.
- Mire? - kérdeztem lepetten. Eléggé nem passzol ez a mondata a hangulathoz.
- Titok. - dugta ki a nyelvét, majd maga után vonszolt. Miközben sétáltunk az utcákon, szorosan egymás mellett mentünk, már épp azon gondolkodtam hogy milyen jó lenne vele kézen fogva menni, és ahogy elképzeltem ezt, BaekHyun óvatosan belehelyezte a kezét az enyémbe. Rákaptam a tekintetemet, majd elmosolyodtam. Ő is zavarba jött kicsit, de nem érezte ezt semelyikünk sem kínosnak. Így sétáltunk végig a városon, és valahogy ismét a Han-folyónál kötöttünk ki.
- Mutasd meg még egyszer azt a pöckös-BaekHyun-os-hülyeséget, amit a múltkor. - kérleltem.
- Oké. - állt meg. - Add oda a nyitókáját. - mikor a kezébe nyomtam, megörült: - Ez jó lesz, a tied rózsaszín, az enyém kék!
Mi is ebben olyan jó? - kuncogtam magamban.
- Ide nézz! Eltöröd... - mutatta, s én közben nem is a pöcköket, hanem a szép kezeit néztem. - Beakasztod és eldobod. - adta oda, hogy én hajítsam bele a folyóba.
- De ennek mi a titka?
- Az, hogy miközben eldobod, kívánni kell valamit. A nagyapámtól tanultam. Elvileg ez volt az a hely, ahol beleszeretett a nagyanyámba. Nem itt ismerkedtek meg, viszont sokszor jöttek erre, mikor még csak együtt jártak. Azt mondta, hogy amit akkor kívánt, az valóra is vált, pedig ő nem az a fajta, aki hisz az ilyesmikben. - mesélte.
Nem hittem el, amit az imént mondott. Nem akartam elhinni.
- Azt akarom, hogy az én kívánságom is valóra váljon. - nézett rám. Mikor összetalálkozott a tekintetünk és belenéztem szép barna szemeibe, tudtam, hogy amit kívánt, az velem kapcsolatos. Ettől a szívem hevesebben kezdett el verni, és ismét késztetést éreztem arra, hogy arcon pusziljam. Mikor vissza akartam húzódni, ő nem engedte, hanem inkább megölelt, arcát a nyakamba fúrta.
- Olyan finom... - motyogta. Én is átöleltem a derekát. Életem legszebb pillanatai közé fogom sorolni ezt a mostanit.